Szeretettel üdvözlünk mindenkit a techmológia/Apple podcastek első számú képviselőjeként egy új Meteor adással.

El kell jutni! El kell jutni a tech és Apple hírek, információk, kibeszélés, pletykák, insightokig. Az oda vezető út pedig: férfiparfüm, Sex at Dawn könyv, gyermekétkeztetés, Anthony Bourdain, feleség management, betöltött férfi szerep a párkapcsolatban, értékrend kompatibilitás. Egyáltalán: hogyan tudsz férfi maradni, ha mindig becsicskulsz?

Filmek: Samuraï beszerzés, Kevin Costner epic westernje.

Shownotes

Részlet Anthony Bourdain - A konyhafőnök vallomásai c. könyvből:

"Pedig szüleim a legjobbat akarták. Elvittek minket mindenhova, alázatosan járkáltak velünk étteremről étteremre, akárhányszor hamburgerért (ketchuppal, nem mással) és kóláért nyavalyogtunk. Csendben tűrték a sajtízű vajjal kapcsolatos siránkozásaimat meg a reklámokból vett, unalomig ismételt hülye szóvicceim véget nem érő sorát. Elviselték grimaszaimat, amiket akkor produkáltam, amikor franciául beszéltek, és közben folyton próbáltak rávenni, hogy találjak valamit, bármit, amit élvezek.

Egyszer csak eljött az a pillanat, amikor nem vittek magukkal minket.

Jól emlékszem, mert hatalmas pofon volt. Akkor ébredtem rá, hogy az étel igenis lehet fontos, akár annyira is, hogy legyőzze természetes ellenérzéseimet. Amint az egyik ajtó bezárult, kinyílt egy másik.

A város neve Vienne volt. Hosszú kilométereken át autóztunk, mire odaértünk. A sok Tintintől erőre kapva az öcsém is, én is rohadtul nyűgösek voltunk. A francia vidék fákkal szegélyezett, kecses útjai, a sövénykerítések, a megművelt földek és képeskönyvbe illő falvak csak úgy árasztották a nyugalmat. Szüleim már hetek óta tűrték panaszáradatunkat, a feszült és egyre kevesebb élményt nyújtó étkezéseinket. Kötelességtudóan és hosszú időn át rendelték nekünk a hamburgert, a crudites varées-t, a sandwich au jambon-t és hasonlókat. Elviselték minden zúgolódásunkat, hogy az ágy túl kemény, a párna túl puha, a vécé és a vízcsapok szokatlanok. Még egy kis vizezett bort is engedélyeztek nekünk részben azért, mert az olyan franciás, de azt hiszem, főképpen azért, hogy bekussoljunk. Mindenhova elvittek minket: a két Ronda Kis Amerikait.

De Vienne más volt.

A csillogóan új Roverrel apámék leparkoltak az étteremnél, melyet roppant ígéretesen La Pyramide-nak hívtak, majd átadtak egy addig nyilvánvalóan rejtegetett Tintin-halmot, és... otthagytak bennünket az autóban!

Nagy szívás volt. Az öcsémmel több mint három órát töltöttünk a kocsiban, ami egy örökkévalóság két nyomorult kölyöknek, akik már amúgy is szétunták az agyukat. Volt időm gondolkodni: Mi lehet olyan nagy szám a falakon túl? Ettek odabent. Ezt tudtam. Kilencéves agyatlanságom ellenére tudtam, hogy ami bent zajlik, igenis Nagy Szám. Láttam az ideges várakozást, az izgalmat, azt a már-már áhítatos állapotot, amelyben agyonmacerált szüleim közeledtek a pillanathoz. A vichyssoise-incidens még frissen élt bennem. A kaja fontos is lehet? Az étkezés titkokkal teli esemény is lehet? - töprengtem.

Most már tudom, hogy a La Pyramide már 1966-ban a kulináris univerzum középpontja volt. Bocuse, Troisgros, mindenki ledolgozta itt a magáét, itt váltak nagymenőkké Ferdinand Point, a legendás és félelmetes tulajdonos keze alatt. Point a korszak konyhaművészeti Nagymestere volt, a La Pyramide pedig a kajaőrültek Mekkája, elszántan frankofil szüleim zarándoklatának végcélja. Ezt valamelyest már akkor is felfogtam kicsi és üres agyammal, a hátsó ülésen izzadva.

A dolgok megváltoztak. De inkább én változtam meg.

Először is nagyon dühös lettem. A harag, amely komoly motiváló erő volt egész életemben, hirtelen kalandvágyat ébresztett bennem — tudni akartam, mitől olyan fontos a kaja. Ekkor határoztam el, hogy túlteszek kajaőrült szüleimen, és egy füst alatt ártatlan öcsémet is sokkolhatom. Majd én megmutatom nekik, hogy ki a gourmet.

Agyvelő? Túlérett, büdös sajtok? Lóhús? Borjúmirigy? Ide vele! A legsokkolóbb ételeket választottam. A nyár hátralévő részében és az ezt követő nyarakon mindent megkóstoltam. Mély átéléssel szeltem a Vacherin sajtot, megtanultam szeretni a sajtszerű, zsíros normandiai vajat, különösképp vastagon baguette-re kenve és forró étcsokoládéba mártva.

Dézsmáltam a vörösbort, amikor csak lehetett, egészben sütött kishalakat ettem persillade-dal, imádtam, hogy fejeket, szemeket, csontokat eszem. Ettem ráját beurre noisette mártással, fokhagymaszószt, pacalt, májat, vesét és sült vért.

Azután megettem életem első osztrigáját.

Na az tényleg fontos esemény volt."